Az elmúlt évtizedekben dokumentálták a magnézium (Mg) klinikai jelentőségét és biológiai jelentőségét. A Mg-hiány amellett, hogy negatívan befolyásolja a mitokondriumok által az ATP termeléséhez szükséges energiatermelési útvonalat, csökkenti az öregedő szervezet antioxidáns küszöbképességét és a szabadgyökök okozta károsodásokkal szembeni ellenállását is. A Mg antioxidánsként is működik a mitokondriumok szabad gyökök által okozott károsodása ellen. A krónikus gyulladást és az oxidatív stresszt egyaránt az öregedés és számos, az életkorral összefüggő betegség patogén tényezőjeként azonosították. A krónikus Mg-hiány az oxigénből származó szabad gyökök túlzott termelődéséhez és alacsony fokú gyulladáshoz vezet. Az öregedés nagyon gyakran összefügg a Mg elégtelenségével és számos krónikus betegség megnövekedett előfordulásával, izomvesztéssel és szarkopéniával, megváltozott immunválaszokkal, valamint érrendszeri és anyagcsere-betegségekkel, mint például az érelmeszesedés, a cukorbetegség és a kardiometabolikus szindróma. Az idősek Mg-hiányának leggyakoribb oka a táplálékkal felvett Mg-hiány, bár az időskori másodlagos Mg-hiány is számos különböző mechanizmus eredménye lehet. Jelen kézirat célja, hogy megvitassa a magnézium-anyagcsere kor előrehaladtával bekövetkező módosulásának mechanizmusait és következményeit, a Mg-státusz mérési nehézségeit, valamint áttekintse azokat a jelenlegi bizonyítékokat, amelyek arra utalnak, hogy az életkorral összefüggő krónikus Mg-deficit javasolható. Azokról a fiziopatológiai összefüggésekről, amelyek segíthetnek megmagyarázni a gyulladás, az oxidatív stressz és az öregedési folyamat közötti kölcsönhatásokat, valamint számos, az életkorral összefüggő betegséget.
Forrás: https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/20388094/
